15. történet

Cím: Házi feladat vagy szerelem?

Korhatár: 12

Figyelmeztetések: Breaking Dawn spoiler

Jellemzők: Romantika, Humor, Általános

Választott szituáció/jelenet: Jacob segít a cseperedő Nessie-nek házi feladatot csinálni.

Leírás: Egy fiatal, sármos fiú és egy fiatal, csinos lány vajon tud együtt tanulni? Vajon az utóbbi el tudja viselni, ha pesztrálni próbálják, és egy olyan bébiszittert varrnak a nyakába, akire igazából már kezd máshogyan nézni, esetleg szerelemmel? Novellámból kiderül, hogy mi erről az én véleményem. Jó olvasást kívánok hozzá!

1. fejezet

Hajnalodott, és én még mindig nyugtalanul forgolódtam az ágyban, egy szemhunyásnyit sem aludtam. Rettentően izgultam, s emiatt egész éjjel bosszúsan hánykolódtam, ahelyett, hogy pihentem volna, hogy kevésbé lestresszelt állapotban köszöntsem Nessie-t, akivel kábé két óra múlva fogok találkozni.

Én viszem suliba, ami nagy szó, mert eddig Bella és Edward úgy ragaszkodtak ehhez a poszthoz, hogy egy csöpp esélyem sem volt, mígnem a két nappal ezelőtti rettenetes megaláztatása után szegény lány egyenesen kihisztizte magának, hogy én szállíthassam iskolába.

Természetesen nagyon örültem a feladatnak, és mindaddig, míg rá nem jöttem, ez mekkora felelősséggel jár, nem is éreztem semmiféle félelmet magamban.

De ne rohanjuk ennyire a végére!

Vegyük szépen sorjában…

Az egész előző nap kezdődött.

Mikor átmentem a szokásos játékórákra, Edward megelőzte a lányát, és behívott magához egy kiadós elbeszélgetésre. Nos, nem tagadom, halvány gőzöm sem volt, miről akar velem tárgyalni, ugyanis igyekeztünk a kettőnk közötti kommunikációt minimálisra csökkenteni, ha bármi mondandója volt hozzám, azt Bellán keresztül intézte, és ez fordítva is így volt. Ezért hát kíváncsian ültem le a kanapéra, és néztem rá Edwardra.

- Jacob, azt hiszem, tudod, miért akarok veled beszélni – szólt, én pedig meglepetten felhúztam a szemöldökömet. Még hogy én? Ezek szerint úgy néztem ki, mint aki tudja? Hát, öregem, el kell, hogy keserítselek, halványlila gőzöm sincs, miért hoztál mindkettőnket ilyen kínos helyzetbe.

- Ez esetben kisegítelek – felelt a gondolatomra, miközben összehúzta a szemöldökét. Ilyenkor azért meglátszik, hogy már több mint száz éve csinálja ezt a mozdulatot… elég elmélyült az a ránc. – Renesmee ezentúl veled akar iskolába járni, illetve tanulni – jelentette ki, miközben megrázta a fejét, és eltűntette az árkot az orrnyerge fölött. – Nem tartom logikusnak, sem túl jó ötletnek, de adunk egy esélyt nektek, aztán majd meglátjuk – befejezte a beszédet, én meg elgondolkoztam, hogy mégis mire vár, mit kéne neki mondanom. – Bármit, Jacob, bármit! – vágta rá, én pedig megszeppenten felnyögtem.

- Ümm… rendben van, természetesen vállalom ezt a… kockázatos – kutattam a jó szó után –, feladatot. Azt hiszem, menni fog a dolog, csak adj egy órarendet – mosolyogtam, hiszen tényleg nem tartottam ezt olyan nagy valaminek, mint Edwardék.

Elviszem, hazahozom, aztán leülök mellé, nézem, hogyan tanul, utána meg játszunk. Ez eddig is így volt, most csak még többet bámulhatom a csodás fürtjeit, amelyeknek mindig olyan finom kókusz illata van, és a szemeit, amik Belláéra emlékeztetnek, a csodás alakját…

- Befejeznéd, kérlek?! – förmedt rám, én meg visszatértem a jelenbe Nessie formás testéről. Ugyanis igen, nőiesedik, ami nem is olyan meglepő, hiszen már az elemi nyolcadikát tapossa! Még jó, hogy látszódnak a mellei… - Elég legyen, Jacob! Térjünk vissza a feladatodhoz. Reggel nyolcra megy iskolába, és kedd, csütörtök kivételével, amikor háromkor végez, minden nap fél kettőkor jön ki az épületből. Bellával mindig odamentünk már egy órával előbb, hogyha véletlenül előbb kiengednék, akkor ne kelljen várakoznia. – Bólintottam, és elraktároztam magamban az információt, hogy ezentúl minden nap korán kell kelnem. Végül is nem olyan nagy baj, ha rendszerezem a napokat, mert így, a farkas mivoltomnak köszönhetően, nem nagyon tartottam be a nappal-éjszaka rendjét.

- Továbbá, minden reggel még a kocsiban is meg kell innia egy pohár vért, hogy még véletlenül se történjen semmiféle galiba, aztán a kezébe nyomni a frissen vásárolt péksüteményt, amit álcaképp visz magával. – Ismét bólintottam, és elgondolkodtam azon, hogy mi a fenének kell frissnek lennie, ha úgysem eszi meg senki.

Edward kissé feszülten felsóhajtott, és mikor válaszolt volna, Bella belépett az ajtón.

- Szervusz, Jake! – köszönt, miközben férje felé sétált. – Renesmee végzett, és most a játékmackóját követeli – mosolygott rám, én meg boldogan viszonoztam. Egész nap erre a mondatra vártam! A legjobb órák azok, amikor Nessie-vel lehetek. Bármit is talál ki, én mindig örömmel megyek bele, mert imádom hallgatni azt a felhőtlen kacajt.

- Szívem, még nem fejeztem be az okítást. Még csak a reggelinél tartok – suttogott Edward Bellának, mire a lány olyan szerelmes pillantást vetett rá, hogy rögtön csókban forrtak össze. Amiből aztán még több, még mélyebb csók lett, míg végül a kezeik is beszálltak.

- Hé, menjetek szobára, és engem hagyjatok ki, légyszi! – szóltam rájuk, mert ez már nekem is sok volt. Pedig köztudottan nagyon jól bírom a cölibátust.

- Ott vagyunk, Jake – kacagott fel Bella –, de igazad van, ne haragudj! Edward még csak annyit szeretett volna mondani, hogy nagyon ügyelj oda Renesmee-re a leckeírásnál, mert hajlamos elsunnyogni a matekot. Emellett minden nap olvassatok valamit, mert szeretném, ha okos lány lenne belőle.

- Nem hiszem, hogy meglep, Bells, de már így is sokkal okosabb az osztálytársainál, szóval nem tudom, mire fel ez a hajtás. Papíron ugyan tizennégy, de egy tizenhat-hét éves lány szintjén áll szellemileg. Már így is túl okos a kortársaihoz képest, hadd lazítson egy kicsit…

- Jobb szeretném, ha nem szólnál bele a nevelési módszereinkbe, te a játszótársa vagy és nem az apja – vágta rá Edward, én meg elkussoltam. Persze, tudom én, hol a helyem, de azért engedtessék már meg, hogy legyen véleményem. – Ne haragudj! – nyögte ki végül erőltetetten, de nem kerülte el a figyelmem Bella szuggeráló pillantása férje irányába.

- Oké, skacok, én most lelépek. Kezd túl kínossá válni ez a beszélgetés. Vettem a lapot. Reggelente kell vér, plusz friss péksüti, délután meg odafigyelni a matekházijára. Mehetek?

- Persze, és köszönjük! – felelt Bella, én meg rámosolyogtam. Szívem szerint megöleltem volna, de most sürgetőbb volt Nessie és a mai játéka.

*

Nos, körülbelül ennyi… és egészen ma éjjelig semmi problémám nem adódott, most viszont úgy majrézok, mint egy kislány élete első szekrényugrása előtt.

Mégis mi lesz, ha elfelejtem a vért, és történetesen ő is, mire megharap valakit? Vagy, ha nem csinálja meg a matekot, és megbukik belőle? Ez elképesztően nagy felelősség, ami egyedül engem terhel… és pont ezért nem okozhatok csalódást. Sem Nessie-nek, sem a bizalmatlan famíliájának.

Két perc alatt összeszedelőzködtem, felvettem a gatyámat, tömtem a zsebembe egy kis aprót, és magamra kaptam egy sötét inget. Nem nagyon fűlött hozzá a fogam, de Edward még vagy hatszor felhívott a beszélgetés után, és ez volt az egyik kikötése – mindig legyen rajtam póló. Ugyanis nem elég, ha csak a kocsiban várom meg Nessie-t, nekem az iskola kapujához kell kísérnem, illetve ott kell őt elkapnom kifelé jövet. Ezek után aztán elhiszem, hogy nem vágyott tovább a szülői felügyeletre.

Hamar odaértem a Cullen-villához, Rosalie és Alice már kint álltak az ajtó előtt, és amint meglátták a kocsit, mindketten ijedten meredtek rám. Marha rémisztő lehetek…

- Madárcsicsergős, víg jó reggelt a hölgyeknek! – vágtam nekik oda teli szájjal vigyorogva, mire mindkettőtől csak egy fintort kaptam válasz gyanánt.

- „Vau-vau, ugatok, találd ki, hogy ki vagyok. Kiskutya vagy, ismerlek, a házunkat őrizd meg” – dalolászott Emmett, miközben úgy csinált, mintha pont ekkor vett volna észre: - Nahát, Jacob, te pont itt? Ó, hát persze, te vagy a mi házőrző ebünk – nevetett a saját viccén. Egyedül ő.

- Akkor talán gyakrabban kéne fürdetni, mert ez így elég gázos… szó szerint – felelt Rosie, de válaszomat megelőzte Alice csilingelő hangja.

- Elég legyen, srácok! Mindjárt itt lesz! – És valóban így lett. Alig fél perc múlva már meg is jelent életnagyságban. Sárga topot viselt egy farmer miniszoknyával, amit különböző csiricsáré kiegészítők díszítettek. Nekem kicsit sok volt, és rögtön a karácsonyfa jutott eszembe, de ezt úgy gondoltam jobb, ha csak én… és Edward, tudjuk. Az említett amúgy folyamatos szemmel veréssel traktált.

- Jó reggelt, Nessie! – köszöntem neki, és épp átölelni készültem, mikor a Szőke Szépség megelőzött.

- Kicsim, nagyon vigyázz magadra, bármi van, hívj a mobilomon, ami csak neked van fenntartva. Tessék, a mai adag vér, új kulacsba raktam, ez sokkal trendibb. Ja, és itt van pár szalvéta, hogy meg tudd törölni a szádat, miután iszikáltál. – Jézusom! Ez a csaj totál beteg.

- Köszi, Rosie, de nem szükséges a szalvéta, van zsepim. Jake, induljunk, mert már így is késésben vagyunk. – Aha, jól látható, mennyire elege van ezekből. Meg is értem. Bocs, Edward!

- Rendben, gyere, nagylány! Üdv a Culleneknek! – vetettem még oda fogvégről, aztán elvezettem Nessie-t a Rabbithez.

Gyorsan bepattant az anyósülésre, mire Edward és Rosalie rögtön mellettünk termettek. Ezekbe meg mi ütött? Nem tudják elengedni búcsúcsók nélkül, vagy mi?

- Jobb szeretném, ha hátra ülnél, drágám – szólt a szőkék közt a legszőkébbik.

- Jaj, hagyjatok már, nem fogok hátraülni, le lehet szállni rólam, oké? Anya, beszélj velük! – kiáltott ki az ablakon, mire Bella tett pár lépést felénk. – Jacob, te pedig indíts! – adta ki az utasítást, mire meglepetten ránéztem. Mi a fene? Mikor lett ő a kapitány?

Annak ellenére, hogy nem szeretem, mikor parancsolgatnak, eleget tettem a kérésnek, mert ezt nekem sem volt kedvem tovább hallgatni, bár Bella láthatóan mindkettőt gyorsan lerendezte, mert már szó nélkül engedtek minket kitolatni. Alice még aggódva intett egyet, majd ráborult Jasper mellkasára. Uram atyám, komplett idióta az összes!

- Min agyalsz? – érkezett a kérdés a jobb oldalamról.

- Hmm… azon, hogy milyen reggelit vegyünk neked – füllentettem. – Hallom, minden reggel friss péksütit kapsz, de mit szólnál valami újdonsághoz?

- Minek? Úgysem eszem meg – fintorgott. Ilyenkor a legédesebb!

- Akkor talán egyszer megpróbálhatnád megenni. Nem olyan rossz az. Mondjuk a mekis kaját szerintem még te is szeretnéd.

- Nem eszem emberi étket, Jacob. Én különleges vagyok, és ezzel együtt jár az is, hogy vérrel táplálkozom. – Mindezt olyan áhítattal adta elő, hogy nem tudtam nem mosolyogni.

- Ness, el kell, hogy keserítselek, de a vérivás nem különleges, hanem gusztustalan.

- Ja, és az nem, hogy a kakas heréjét eszik meg egyesek? – vágta rá rögtön dühösen. Nos, el kellett, hogy gondolkodjak, mert igaza volt.

- Jól van, akkor maradjunk a vérnél – feleltem beletörődve. Nem erőltetek én semmit sem.

- Most miért nézel így, he? Ennyire bánt, hogy nem eszem az állat húsát csak a vérét iszom?

- Igen, kicsit bánt, mert szerintem túl elfogult vagy. Meg sem kóstoltad még a mekis sajtburit, honnan tudhatod, hogy nem jó?

- Jól van, mit bánom én, vegyél olyat! De a papának te magyarázod meg, ha valami fura rendellenesség jelentkezik! – fenyegetett meg, mire én rátapostam a fékre döbbenetemben. Hiszen baja is eshet! – Csak vicceltem, már próbáltuk, de nem ízlett, ennyi – rántotta meg a vállát, mire én újra elindítottam a kocsit.

- Mit ettél? McDonald’s-os kaját?

- Nem. Anya főzött nekem valamit, mivel ő nagyon ügyesen használta a kést, mikor még ember volt.

- Anyád valóban jó a konyhában, de a meki mindent leelőz, hidd el nekem. Az fenomenálisan finom. Ha más nem, legalább a fagyijukat kóstold meg!

- Jaj, ne nyaggass, Jake! Nem kívánom az ételt, elnehezíti a gyomromat… mi bajod a vérrel? Eddig nem szóltál miatta egy szót sem.

- Igaz, bocs. Csak gondoltam, fő a változatosság. Mindegy, akkor várj itt egy pillanatra, bemegyek, veszek neked valamit. – Már épp kiszállni készültem, mikor Nessie szó nélkül a kezembe nyomott egy köteg pénzt. Nem tudom, mennyi lehetett, mert halálra volt gyűrve, de nem kevés összeg landolt a tenyeremben, az fix. – Ez mi akar lenni?

- A kajára való. Rosie néni ugyan ellenezte, hogy mi fizessük, mikor te cipelsz, de apa ragaszkodott hozzá, szóval tessék – rákulcsolta ujjaimat a pénzre, és tüntetően kinézett az ablakon. Na, ez azért túlzás, nem vagyok én csöves!

Visszatettem Nessie ölébe a pénzt, mire ő meglepetten rám nézett.

- Rakd el zsebpénznek, nagylány! – kacsintottam rá, de nem úgy sült el a jó cselekedtem, mint számítottam rá.

- Tessék? Azt hiszed, nem kapok otthon, ha kérek? Nekem ez nem kell – dobta el magától azt az átokverte köteget, majd idegesen feltartotta a mutatóujját –, és ha már itt tartunk! Ezentúl ne nevezz nagylánynak, mert ez már megalázó, nem is beszélve arról, milyen lekezelő.

Döbbenten meredtem rá, mikor lett ennyire elkényeztetve? Mikor lett ilyen úrinős? Nem akarom a falra festeni azt a bizonyos ördögöt, de lassacskán hasonlítani fog a kedvenc nénikéjére. Nem tudnék elviselni még egy Rosalie-t.

- Ahogy óhajtja, őfelsége – feleltem neki dühösen, becsaptam az ajtót, majd indulatosan bevágtattam a boltba.

Tizenöt perc után Nessie még mindig ingerültnek tűnt, és mivel még én sem nyugodtam le túlságosan, úgy gondoltam, nem erőltetem a beszélgetést.

Némán utazgattunk, és mikor odaértünk a suli elé, egyikünk sem szállt ki a kocsiból, pedig eléggé fogytak a diákok. A többség már bement órára, csak néhányan lézengtek idekinn.

- Jake…

- Nessie… - elnevettük magunkat, ahogyan egy levegővétel után pont egyszerre szólaltunk meg. – Kezdd te! – mosolyogtam.

- Annyit akartam, hogy ne haragudj… csak tudod… megőrjítenek otthon, és még… szóval itt van még ez a kis… – nyögdécselt, de végül nem bökte ki, mi van még.

- Minden rendben, Nessie?

- Ühüm, most inkább add ide a vért, gyorsan felhörpintem. Azt ajánlom, ne nézz rám, nehogy felforduljon a gyomrod a gusztustalan ivászatomtól – gúnyolódott, mire megcsikiztem.

- Haha, nagyon vicces. Annyira azért nem undorodom a látványtól.

Nessie elpirult, majd elvette tőlem a kulacsot, amit a hátsó ülésről bányásztam elő. Gyorsan kinyitotta, és szemei tágra nyíltak, ahogyan elért hozzá az illat.

Lassan a szájához emelte, és gyöngéden megnyomta a kulacs oldalát, amiből megindult a számára varázsos nedű. Láttam, ahogy mozgott a nyaka, mellkasa fel s alá emelkedett, miközben szemeit behunyta, így adva át magát az élvezetnek.

Nem tagadom, beindultam a látványtól.

Elszégyelltem magam. Hogyan lehetek ennyire perverz? Hiszen Nessie még nem tart ott, még közel sincsen abban a korban, amikor ilyenekre gondolhatok!

Gyorsan lesunytam a szemem én is, és a kormányon heverő kezemre hajtottam a fejem.

- Odaadod az álreggelit? – kérdezte halkan valaki mellőlem, mire visszatértem a jelenbe.

Zavartan felpillantottam rá, miközben hátranyúltam a zacskóért és a táskájáért, de nem adtam oda a kezébe, hanem kiszálltam az autóból.

Megkerültem a Rabbitet, kisegítettem Nessie-t, aki ehhez a gesztushoz már jócskán hozzászokott a családja révén, majd megfogtam a kezét.

Tágra nyílt szemmel meredt rám, de én nem foglalkoztam vele. Körülnéztem az úton kétszer balról, háromszor jobbról, hiszen ő azon az oldalamon állt, majd miután meggyőződtem róla, hogy semmi sem veszélyezteti a mellettem lévő szépséget, megindultam az iskola irányába.

- Hát, Ness, szép napot! – szóltam halkan, miközben próbáltam szabadulni a keze szorításából. Nem értettem, miért markolja még mindig ilyen erősen, és csak arra tudtam gondolni, hogy Edward nyilván az út ezen oldalán szokott parkolni, és nem kézen fogva vezeti át, amit bizonyára megalázónak tartott most is.

- Köszi – felelt, és elengedett. Lehajtotta a fejét, mire a vöröses tincsei az arca elé hullottak. – Délután találkozunk – tette még hozzá, majd elindult.

Leverten néztem utána, és hallgattam a barátnőit, akik megvárták, és most mind virnyákolva kérdezgették, hogy én vagyok-e az új pasija, mire ő visszanézett, és megrázta a fejét.  „- Csak az új bébiszitter” – felelte, és bennem ott tört el valami. Tényleg csak a dadájának tart? Ennyire nem érdeklem? Nyilván vannak más fiúk, akik felkeltik az érdeklődését az osztályban. Nem is lenne olyan meglepő, hiszen csodás lány, bizonyára sokan próbálkoznak nála.

Még nézegettem egy darabig őt, meg az idegesítő lányokat körülötte, akik mind-mind engem bámultak egészen a bejáratig – sőt, egy még azután is, hiszen az ajtót üvegből készítették –, és elhatároztam, hogy ma valahogyan kiderítem ezt a pasi-dolgot.

2. fejezet

Délután fél kettő felé járt az idő, és én már háromnegyed órája itt várakoztam Nessie-re. A nap fényesen ragyogott, az idő kellemesen enyhe volt így a tavasz ölén, miközben én halálra untam magam a kocsiban. Már minden létező módon próbáltam elütni az időt, de nem ment. Csak arra tudtam gondolni, hogy miféle ficsúrokkal flörtölget az én okos, gyönyörű Nessie-m.

Elképzelni is idegesítő volt, hogy azok a pattanásfejű görcsök, akiknek csak a szex körül jár az eszük, és más elfoglaltságuk nincsen, mint a pöcsüket vakargatni, azok próbálkoznak Nessie-nél, és ki tudja, lehet, hogy nem is ütköznek falba! Mi van, ha neki pont egy ilyen „ki ha én nem, Jani” jön be?

- Szép napot, Miszter! – köszönt valaki váratlanul a bal oldalamról. Odafordultam, és először csak egy vöröslő foltot láttam, majd miután a hirtelen jött erős fényhez hozzászokott a szemem, kivettem a homályból a bájos babaarcot, a szív alakú, cseresznyepiros ajkakat, és a barna, csillámló szemeket. Hűha!

- Ness, megleptél – nyögtem, és próbáltam magamhoz térni. – Menj hátrébb, kiszállok – kértem, mire ő mosolyogva elrugaszkodott a kocsitól.

- Csak nem meleged van? – nevetgélt, mikor ránézett az izzadságtól sötétlő ingemre. Kínos!

- Kicsit. Majd’ egy órája vártam magára, kisasszony, még jó, hogy belefülledtem a hülye anyagú textilbe. De nem probléma! – egy mozdulattal lekaptam magamról az inget, és bedobtam a hátsó ülésre. Nessie szeme elkerekedett, mikor végignézett rajtam. – Mi van? Nagyon gáz? – Semmi pénzért nem akarnám leégetni őt a barátai előtt, akik ott álltak pár méterrel mögötte.

- Nem… annyira nem – felelt, és megrántotta a vállát, majd hátranézett. Annyira nem? Fasza… - Te, Jake… mit szólnál ahhoz, ha bemutatnálak a barátnőimnek? Mindenáron szeretnének váltani veled pár szót – mondta, de a szél nagyjából minden második szavát elfújta, ugyanis kérése közben nem nézett a szemembe. Mindenesetre értettem a lényeget.

- Ahogy akarod, hiszen a bébiszittered vagyok, lényegében te parancsolsz nekem – feleltem, mire Nessie visszanézett rám. Fürkésző pillantással méregetett egy ideig, majd hirtelen elszakította tekintetét tőlem, és megfogta a kezem.

- Akkor gyere – húzott oda a csajokhoz, akik minél közelebb lépkedtünk hozzájuk, egyre idegesítőbben vihogtak. Csak engem őrjít meg ez a ricsaj? Hogy bírja ezt ki? Hiszen ő annyira nem ilyen. Sosem hallottam még így visítani. – Csajok, ő itt Jacob, a legjobb barátom, aki elvállalta, hogy szállítgat a suliba, és haza – mosolygott, és ilyen boldog még sosem voltam ezekért a méltányos szavakért. – Jake, ők itt a barátaim – mutatott rájuk, miközben elismerésre váró pillantással nézett rám. Kábé mintha megbújt volna a tekintetében a „na, megfelel a bemutatásod, te macsó?” kérdés. Imádtam ezt a lányt, és nem is tudom, hova tudott még fejlődni nap mint nap.

- Szia, a nevem Caroline, nagyon örülök, hogy megismerhettelek – nyújtotta kezét felém egy fekete hajú, igencsak nagy keblekkel megáldott lány, én meg megráztam, mire az összes többi vérszemet kapott, és még háromszor eljátszottam ugyanezt.

- És mondd csak, Jacob, szeretsz fagyizni? – kérdezte egy szőke hajú, kövérkés csaj, aki annak ellenére, hogy nem ismertem, taszított. Óvatosan bánok a szőkékkel.

- Ki nem szeret? Szerintem ritka az olyan ember. Most viszont sajnos mennünk kell. Nessie-nek még van… – egy csomó házija, folytattam volna, de bizonyára az említett nem lett volna boldog, ha ezzel mentem ki magam, így hát egy jóval szerencsétlenebb módon fejeztem be –, egy kis dolga. Szóval, ha megbocsátotok, lányok… Örültem a szerencsének! További kellemes hétfői napot! – Azzal sarkon is fordultam, visszasétáltam, és beültem a kocsiba. Fura pillantásokat kaptam fiúktól és lányoktól egyaránt, és most már megértettem Edward kérését, miszerint hordjak pólót.

Nessie még mindig ott álldogált, és sűrűn nézegetett felém, majd mikor elindult volna, egy fiú elkapta a karját.

Azt hittem, menten berosálok. Ez meg mi? Ki az a jampec? És mi a tökömet akar az én Nessie-mtől?

Mivel nem láttam okot a közbelépésre addig, amíg csak beszélgettek, türelmetlenül dobolni kezdtem a kormányon, de mikor ez a kis görcs megpuszilta, kis híja volt csak, hogy ember maradtam.

Nessie viszonozta a nyáladzást, majd ellibbent a kocsihoz. Bevágta a táskáját, majd vidáman beült mellém.

Lehet, hogy szemét leszek, de nem érdekel.

- Ülj hátra! – szóltam, mire ő megkövült.

- Tessék?

- Én is jobb szeretném, hogyha hátra ülnél, Renesmee. Bármikor karambolozhatunk, nem akarom, hogy bajod essék.

- Jacob, ne őrülj már meg! És mióta vagyok neked Renesmee? Mi bajod van, he?

- Semmi! Kéne, hogy legyen valami bajom? Én is ugyanolyan jól szórakozom, mint te. Szóval, ülj hátra, hogy indulhassunk!

- Nem. Te mondtad, hogy a bébiszitterem vagy, vagyis én mondom meg, hogy mi legyen. Azért mert rád tört az ideggörcs, én még nem fogok hátraülni, sajnálom.

- Oké, legyen. De ma dupla matekot csinálunk! – vágtam rá, mire ő ijedten rám nézett. Háhá! Meg is van a zsarolás kulcsa.

Szó nélkül értünk a Cullen-villához, és mihelyst leparkoltunk, Nessie ki is pattant a kocsiból. Azzal sem fáradt, hogy a cuccait kivegye a hátsó ülésről, rögtön felvágtázott a szobájába.

- Mi baja van? – érkezett meg Bella, aki aggódva nézett lánya ablaka felé. Edward hallgatagon állt tőlünk pár méterre, és nyilván a gondolataimban turkált. Csakhogy ez most nem egészen úgy jött neki össze, mint szerette volna, ugyanis agyamat nehezebbnél nehezebb matekpéldák töltötték ki.

- Nem volt jó napja, nem tudom – vontam meg a vállam, majd kajánul vigyorogva vállamra vetettem Ness táskáját, és besétáltam a házba.

- Megint itt a kutya – sóhajtott Rosie, majd gyorsan kitárta az ablakokat.

- Hol a pólód, kutyuli? – kérdezte Emmett nevetgélve, mire én széttártam a karomat.

- Szétcincáltam unalmamban, miután a szíved szerelmétől kapott csontot már elástam – feleltem, majd fellépkedtem az emeletre.

Beléptem Nessie szobájába, és körülnéztem a tágas helyiségben, ami zölden ragyogott. Sokszor járok ide, de nem ilyen fényes nappal, ezért most elbűvöltek a zöld szín különböző árnyalatai, amik megcsillantak a falakon. Igazából nem is emiatt torpantam meg a küszöbön, hanem Nessie miatt.

Miközben én lent vesztegettem az időt, Nessie átöltözött. Egy lenge piros ruhát kapott magára, és az ágya közepén feküdt hason, előtte meg ott hevertek a kinyitogatott könyvek, Vajon hány perccel maradtam le?

- Na gyerünk, nagyfiú, tanuljunk! – szólt, és felhúzta a bal szemöldökét. Ilyenkor olyan őrjítően szexi.

- Mi a leckéd? – kérdeztem, és beljebb léptem.

- Ott van a táskámban, felírtam, szóval, légyszi passzold ide! – Odaadtam neki, miközben elővett egy kis füzetet. – Töriből kell tanulni, van némi angol, de inkább csak olvasás, száz francia szót kell kívülről tudni három héten belül, egy rakatnyi kémia képletet kell megtanulni, és egy kis fizika… asszem ennyi.

- Hűha, ez kicsit sok, nem? Nekem nem kellett ennyit tanulni annak idején.

- Bizonyára mások a tanítási rendszerek iskolákon belül – felelte vontatottan. Tuti, hogy haragszik, csak azt tudnám, miért, mikor nekem lehetne okom rá!

- Ja, lehet… - válaszoltam mogorván, majd elővettem az első könyvet, amit találtam. Történetesen éppen a töri volt, így azt kezdtük el.

Most éppen a II. világháborúnál tartottak, szóval azt nézettem át vele, mert úgy láttam, hogy nemsokára dolgozatot fognak belőle írni. Ez elég gyorsan ment, mert szinte mindent tudott kívülről, kivéve egy-két évszámot, de másodjára azt is sikerült megjegyeznie. Hihetetlen, hogy milyen okos!

Aztán jött a kémia, amiből a fémeket tanulták, és marha unalmasnak ítéltem, így hamar áttértünk a fizikához. Az egyik kedvencem!

Azt hittem, hogy tök jó leszek benne, egy csomó érdekességet fogok tudni majd mondani neki, hiszen alapvetően értettem a tudományt, ám ez a képzelgésem hamarosan dugába dőlt. Elektromágneses indukció. Aha, mi is ez? Nos, elég elkeserítő, és felettébb nagy szégyen, de Nessie ezt mind kívülről vágta, és ő okított engem, nem pedig fordítva. Holott én vagyok az idősebb!

Már legalább a huszonötöt taposom, ha nem többet. Megmondom őszintén, hogy nem számolom a szülinapokat, meg ilyesmiket, hiszen felesleges. Egyikünk sem úgy öregszik, mint a normális emberek, így ajándékokat sem várunk el feleslegesen.

Na, de visszatérve… szóval, miután Nessie elmagyarázta az indukciót, átlapoztam a következő tananyagba, a fénytanba. Sokkal izgalmasabb volt, mert ezt végre nem tudta, hanem én magyarázhattam el neki!

- Ez unalmas, Jake, hagyjuk már! Tanuljunk egy kis franciát, abból úgyis rengeteg szó van…

- Sajnálom, Ness, de ezt is meg kell tanulnod előbb-utóbb.

- Az igaz, de bőven ráér, ha majd a tanár tanítja meg, és nem te, úgy, hogy közben autókkal példálózol.

- Oké, akkor matekozzunk! – hagytam magam meggyőzni, mire Nessie elfehéredett, már ha létezik az alapszínüktől fehérebb árnyalat. Eddig azt hittem nem, de most bebizonyosodott, hogy igen. – Na? Mi a baj?

- Ne matekozzunk, azt majd megírom egyedül… csak sima írásos feladatok vannak… - motyogott, miközben őrülten keresett valamit. – Hova a fenébe raktam a franciakönyvet? – bosszankodott, mire meglóbáltam előtte a keresett tárgyat.

- Mi az, Ness? Einstein génjeit örökölted? – ugrattam, mire haragosan rám nézett. – Jó, nyugi, kislány!

- Nyugodt vagyok, csak franciát szeretnék tanulni, ennyi. Odaadnád, hogy végre megtehessem?

- Nem. Én matekot akarok csinálni. Szeretem. Izgi, és sokat lehet rajta gondolkodni.

- Akkor matekozz, amíg én magolom a szavakat, rendben? – Látszott rajta, hogy elege van az egész színjátékból.

- Nem jó ötlet. Matek. Melyik anyagrésznél tartotok? – szegeztem neki a kérdést, mire zavartan elnézett.

- Ismétlünk. Az egész évet… - habogott, én meg elmosolyodtam.

- Odaadnád a jegyzeteidet? – nem felelt, csak előkapott egy kockás spirálfüzetet, majd a kezembe nyomta, én meg gyorsan átlapoztam. Meglepett, hogy még itt is képes gyöngybetűkkel írni, de ami ennél is furcsább volt, azok a szerkesztései. Mindet olyan szabályosan rajzolta meg, hogy millió százalékig biztos voltam abban, hogy itt valami turpisság lapul. Nincs idő ilyen szép munkára óra közben.

- Látom, itthon is szoktál még pluszban dolgozgatni – jegyeztem meg, mire ő elpirult. Vagyis valami olyasmit produkált, mert egy fokkal szebb színben pompázott az arca. – Ez helyes dolog, nem is értem Edwardékat.

- Ezt hogy érted?

- Á, sehogy. Na, de ha ilyen jól megy, akkor adhatok pár fusi példát?

- Aha, és holnapra elkészítem – felelt rögtön, és kinyitotta a franciakönyvét.

- Jobb szeretném, ha most vennénk át együtt. – Miért éreztem tök gyanúsnak ezt az egészet? Nem is értem…

- Oké, Jacob! Mit akarsz hallani? Azt, hogy síkhülye vagyok a matekhoz, vagy azt, hogy anyuéknak igazuk volt? Tessék, légy boldog vele! – vágta hozzám a szavakat, miközben ingerülten felpattant az ágyról, és remegve kezdett fel-alá járkálni.

Megilletődötten meredtem rá úgy fél percig, mire könnyes szemmel ordítozni kezdett.

- Most miért nem mondasz semmit? Sajnálom, de nem vagyok tökéletes, amilyennek mindannyian hisznek ebben a házban! Sőt! Minden nap másolom a matekházit, sosem oldottam még meg egyet sem magamtól! Nem értem, és nem is akarom megérteni, mert… - Előtörtek a könnyei, és fura, igazából kicsit gyerekes sírást produkált. Leguggolt a szoba közepén, és kezeivel átkarolta magát.

Odasétáltam mellé, felsegítettem, majd erősen megöleltem.

- Miért nem szóltál erről senkinek? – suttogtam a hajába, ahol a fülét sejtettem.

- Mert nem merek… félek, hogy ugyanígy csalódnak bennem, mint most te… - suttogta szipogva, én meg hirtelen eltoltam magamtól.

- Tessék? Mikor mondtam én, hogy csalódtam benned, he? Te lány! Azért mert nem értesz egy tantárgyat, még nem csalódik benned senki! Én például majdnem megbuktam kétszer is énekből – közöltem vele, és előjöttek azok a szörnyű emlékek, mikor ki kellett állni a tanár elé kornyikálni.

Mivel Nessie nem szólt egy szót sem, folytattam. – Tudod, minden órán kihívott a tanár maga mellé a zongorához, és amíg ő nyomkodta a hangszert, nekünk énekelni kellett volna. Egyszer próbálkoztam… borzalmas volt. A professzornak megálltak az ujjai, és mindenki döbbenten nézett engem. Annyit segítek, hogy pont akkor kezdtem el mutálni. – Nessie-ből előtört a nevetés, ami szépen lassan gyöngyöző gyermekkacajjá vált. Nyugtató, hihetetlenül jó érzés árasztott el, miközben néztem és hallgattam őt, és a legjobb az volt az egészben, hogy miattam nevetgélt.

- Ez komoly?

- Minden szavam.

- De… tudod, ez itt nálunk más. Úgy érzem, anyuék túl sokat várnak tőlem. Én… próbálkozom, és általában jó eredményeket érek el, de… de van, ami egyszerűen nem megy. Senki sem tökéletes, hiszen…

- Hé-hé, nyugi, kislány! Ne rágódj ezen! Mindenre van megoldás, erre például egy magánoktató. Esetleg én – mosolyogtam rá, mire Nessie könnyes szemmel nézett fel az arcomra. – Na, mi van, Miss? Én nem vagyok elég jó?

- Dehogyisnem… nagyon is – hajtotta le a fejét búsan. – Kérdezhetek valamit?

- Csak rajta.

- Neked tetszett Caroline? – He? Ki a jó isten az a Caroline? Ja, persze… az a fekete hajú, két méter hosszú műkarmokkal, és termetes csecsekkel ellátott hölgyemény.

- Nem csúnya – feleltem, mert tényleg nem tartottam csúnyának, ennek ellenére nekem nem az esetem.

- Értem. Akkor örömmel közölhetem, hogy te is bejössz neki. Összehozzak egy randit?

- Na, ácsi! Mikor jutottunk el a tanulástól a randiig? Eddig még a magánóráidat tartandó személy kilétét vitattuk, most meg holmi légyottokat akarsz nekem szervezni? Mi ez az egész, Ness?

- Semmi! Mi lenne? – fújtatott idegesen, és kiszabadult a kezeim közül. – Nem vagyok hülye, Jake, és ha hiszed, ha nem, tudok egy s mást a szerelemről, meg az azzal együtt járó dolgokról. – Mi van? Hogyan jön ide a szerelem? – Szükséged van valakire, mert én… én… mindegy… - habogott, és még mindig nem értettem semmit.

- Miből érzed úgy, hogy szükségem van bárkire is? – …”rajtad kívül”, lett volna a befejezés, de ezt inkább levágtam a mondatból.

- Mondtam már… tisztában vagyok a szexualitással. Ennyi. Szóval, Carol lenne a jó, vagy inkább Audrey?

- Nem tudom, mi ez az egész, de lehetne, hogy visszakanyarodjunk az eredeti témánkhoz?

- Oké! – visította, és hiszti-rohamban tört ki. Csapkodott-vagdosott, és sikoltozva nevetett. – Szeretném, ha tudnád, hogy van barátom. Na, mit szólsz? Bryannek hívják, és szerelmesek vagyunk – meghökkentem. Ezt most miért kellett az orromra kötnie?

- Gratulálok! – feleltem mérgesen. – Akkor azért akarsz mindenáron összehozni valakivel, hogy a hülye bébiszittered ne legyen egyedül? Hát rendben, akkor legyen Caroline!

- Rendben!

- Rendben! – Majd mindketten hátat fordítottunk egymásnak. Én azon a kis girnyón gondolkodtam, aki elhappolta előlem Nessie-t, ő meg előkapta a franciát, és újra tanulni kezdte.

Még körülbelül tíz percig húzódott ez az agybaj, mire végre belépett az ajtón Bella.

- Mára szerintem éppen eleget tanultatok, szóval nyugodtan jöhet a játék – mosolygott, majd kíváncsian jártatta köztünk a tekintetét. – Valami baj van, gyerekek?

- Ma nem akarok játszani – közölte Nessie anyjával, felém se nézett.

- Nekem is akad egy-két dolgom. – Na, ez bezzeg felkeltette az érdeklődését, de mégis Bells kérdezett rá, hogy mégis mi a csuda. – Találkozóm van.

Bella felhúzta a szemöldökét, de utána olyan rosszallóan méregetett, hogy szinte beleszédültem a pillantásába. Nessie megrántotta a vállát, majd az anyjára nézett.

- Szeretnék átmenni Bryanhez. Átvinném neki a leckét. – Bella látszólag semmit nem értett az egészből, én meg áldottam az Istent, amiért Edward elment vadászni, és nem látott a fejembe.

- Ha Jacob átvisz, rendben van – savanyúan ránéztem Bellára, aki viszont már elkapta rólam a tekintetét, és kisétált.

Kezembe vettem a cuccaimat, majd megfogtam Nessie kezét, és leráncigáltam az emeletről. Mivel senki nem volt a nappaliban, gond nélkül jutottunk el a kocsiig, ki a villa területéről. Örültem neki, hogy nem állított meg senki, mert marhára nem vágytam a hülye poénjaikra. El sem hiszem ezt az egészet! Mindig is bennem volt a félsz, hogy mi lesz, ha Nessie bepasizik, de álmomban sem gondoltam, hogy ennyire fog fájni. Fájni? Kis híján szétszaggatta a szívemet! A francba is az egésszel! Megölöm azt a kis pojácát, mégis hogyan merészel hozzáérni ehhez a tiszta lányhoz? Megőrjít!

- Hol lakik? – morogtam. Nessie nem felelt. – Hol lakik? – tagoltam egyre dühösebben.

- Nem akartam átmenni hozzá – suttogott Ness, én meg elképedtem. Akkor mi ez az egész?

Leparkoltam az út szélén, ahol a lélek sem járt, és kíváncsian néztem a vörös hajtincsektől takart arcra.

- Hát akkor mit szerettél volna csinálni?

- Szeretsz engem, Jacob?

- Tessék? Jó, hogy szeretlek, ne fárassz az idióta kérdéseiddel, nem vagyok olyan hangulatban.

- Akkor miért akarsz összejönni Carollal?

- Ki a fene mondta neked, hogy össze akarok vele jönni? Nessie! Ne őrjíts meg! Az isten szerelmére, neked van szerelmed, nem nekem!

- Már nincsen. Kidobott. Azt mondta… azt… mindegy – sírta el magát. Mi a fene? Ez a kis gennyláda megbántotta Nessie-t? Hát, komolyan mondom, kiherélem!

- Mit?

- Nem merem elmondani, mert… nagyon ciki.

Körül belül fél óráig győzködtem, mire halkan suttogni kezdett, de a motyogásból semmit sem értettem, így megkértem, hogy ismételje meg.

- Azt, hogy… tanuljak meg csókolózni azzal a nagy mafla tanárommal… vagyis veled, mielőtt pasizni akarok – zokogta elkeseredetten, én meg eltátottam a számat. Nagy mafla, én? Na, azért álljon meg a fáklyás menet!

- Érted, Jake? Nem tudok csókolózni sem, és nem is mertem, mert mi van, ha beégek? Erre kinevetett, és ezt vágta a fejemhez. Szánalmas vagyok… - A büdös életbe! Vigasztalásból sosem voltam profi, és egy ilyen fontos kérdésben hiába nyögök megnyugtató szavakat, felesleges.

- Tudod… nem akarok tolakodó lenni, de mi lenne, ha hallgatnánk erre a Bryan gyerekre, akinek nem sokára eltűnik pár testrésze? – suttogtam, és olyan közel hajoltam hozzá, hogy mikor meglepve felkapta a fejét, az én arcommal találta magát szemben.

Hagytam, hogy tudatosuljon benne a helyzet, majd orrommal cirógatni kezdtem a selymesen puha bőrét, amit eláztatott a sok-sok értelmetlen könny. Kezeimmel gyengéden letöröltem a nedvességet, és puszit nyomtam minden újabb cseppre, míg egyszer csak nem érkezett több.

Nessie hangosan zihált a zajtalan csendben, és behunyt szemmel bújt bele a csókjaimba, szinte már azt vártam, hogy mikor dorombol fel.

Egész arcát lágyan végigsimogattam, ujjbegyeimmel kényeztettem minden porcikáját, míg végül derekát közelebb húztam magamhoz, és ajkaim rátaláltak az égőn vöröslő, hívogatóan, éppen csak annyira szétnyílt szájra, ami tökéletesen beleillett az enyémbe. Átjárt a bizsergés, amit még sohasem éreztem ilyen erősen, minden érzékszervem Nessie-re összpontosított, és csak arra vágytam, hogy még jobban érezhessem őt, még mélyebbre hatoljak. Nem mondhatni, hogy tapasztalt lettem volna, de mégis annak éreztem magam ennek a sürgető érzésnek köszönhetően, ami diktálta a feladatomat. Nyelvemmel végigsimítottam az alsó ajkán, kutakodva, engedélyt kérve. Szinte mámorban úsztam abban a pillanatban, amikor lassan, tétován viszonozni kezdte a csókot, lágyan, érzékien, majd egyre szenvedélyesebben.

Hosszan ízleltük első csókunk mámorító ízét, elvesztünk a másikban, és csak azt szerettem volna, hogy ez a pillanat soha se érjen véget. De nem így lett. Sajnos.

- Mi a fenét műveltek itt? – érkezett egy velőtrázóan hangos kiáltás, és szinte fizikailag fájt a felismerés, hogy kitől. Elszakadtam Nessie csókjától, eltakartam kezemmel a nadrágomat, ahol igen csak szűkös lett a hely, kinéztem a szélvédőn, majd meghunyászkodva az apai szigor előtt, ránéztem az ellőttünk álló Edwardra, és halkan válaszoltam:

- Khm… ööö, asszem… korrepetálunk?

Hosszú ideig nem érkezett semmiféle válasz, Edward feszülten olvasott a gondolataim között – a mélyebb gondolatok között, hiszen a felszínen most igencsak sekélyes, és zavarba ejtő ötletek keringtek –, majd azt hiszem, megtalálta, amit keresett, mert hirtelen ellazultak a vonásai, és lemondón sóhajtott egyet.

- Pont ezért nem akartam ezt az egészet – nyöszörögte, majd hirtelen rám villant a tekintete. – Előre közlöm veled, hogy soha, de soha nem nevezhetsz papának! – Azzal sarkon fordult, és visszament az erődbe.

- Egyetértek apával, nekünk nem megy az együtttanulás – kacagott fel Nessie, és most először nem egy kislányt láttam benne, hanem egy nőt. Ez igazi nőt… akinek problémái vannak a matekkal. De hála istennek, hogy ez orvosolható!

Vége!