2010. október 9., szombat

Twilight kihívás díjai

2010. június 13., vasárnap

Hamarosan!

2010. május 22., szombat

Eredmény

Sziasztok!

Nos, elérkeztünk ide is, mikor már nem marad más hátra, mint a köszönő soraim és a gratulációim. Mindenek előtt szeretném megköszönni Nektek, íróknak, hogy jelentkeztetek, és hogy elkészítettétek ezeket az írásokat. Köszönöm az olvasóknak, hogy jártak erre. Köszönöm a szép számmal érkezett szavazatot is - mindezek azt igazolják felém, hogy igény volt a játékra, aminek nagyon örülök.

Így elsőre szerintem szép művek készültek, nagy látogatottság fogadta őket. Nemcsak azokat illeti dicséret, akikre a legtöbb szavazat érkezett, hanem mindenki mást is. Örök hálám pedig mellonsé, amiért végig támogatott, és nem mellesleg ő készítette el a díjakat is.

Szóval, akik nyertek:

Résztvevők

2010. május 16., vasárnap

Szavazás

Kedves Mindenki!

Remélem  örömötöket leltétek a művekben, most már csak az utolsó szakasz van hátra, maga a szavazás. Ismétlésképpen a kategóriák:
  • Legjobb történet
  • Legjobban eltalált karakter
  • Legkönyvhűbb történet
  • Legjobban megvalósított szituáció
Mindenki voksolhat, az írók is - de természetesen önmagára senki sem. A szavazatok csak akkor érvényesek, ha nicknévvel ellátottak ÉS a Merengőn regisztrált e-mail címről érkeznek ide: lunaangyal@gmail.com

Valamint fontos, hogy a szavazatok a történet sorszámát ÉS címét is tartalmazzák - hogy félregépelés ne legyen.

Hétfőtől péntekig tart a szavazás, szombaton pedig már az eredményhirdetés jön!

Luna

16. történet

Cím: Angyalom
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: nincs
Jellemzők: dráma, romantikus
Választott szituáció/jelenet: Jasper szenvedte meg legjobban a vegetáriánus vámpírétrendre való átállást. Volt valakinek kételye, hogy nem fog neki menni? Miként segített neki Alice túllenni a nehéz időszakon?
Leírás: 1972-ben járunk, amikor is Jasper már hosszú ideje a Cullen családban él. Ennek ellenére még adódnak problémái a vegetáriánus életmóddal, amit nem mindenki néz jó szemmel. Alice persze kitart mellette, és tudja, hogy meg fog tanulni uralkodni magán, addig pedig ő tartja a lelket Jasperben. Mivel a főszereplő Jazz, ezért főleg az érzelmekre koncentráltam a történetben, remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :)

15. történet

Cím: Házi feladat vagy szerelem?
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Breaking Dawn spoiler
Jellemzők: Romantika, Humor, Általános
Választott szituáció/jelenet: Jacob segít a cseperedő Nessie-nek házi feladatot csinálni.
Leírás: Egy fiatal, sármos fiú és egy fiatal, csinos lány vajon tud együtt tanulni? Vajon az utóbbi el tudja viselni, ha pesztrálni próbálják, és egy olyan bébiszittert varrnak a nyakába, akire igazából már kezd máshogyan nézni, esetleg szerelemmel? Novellámból kiderül, hogy mi erről az én véleményem. Jó olvasást kívánok hozzá!

2010. május 15., szombat

14. történet

Cím: Azért is megmutatom!
Korhatár: nem korhatáros
Figyelmeztetések: nincs
Jellemzők: romantikus, általános
Választott szituáció/jelenet: Hogyan derült fény arra, hogy Rosalie szeret autókat bütykölni?
Leírás: Rosalie Hale sosem szeretett mellőzött lenni, éppen ezért úgy dönt, itt az ideje, hogy megmutassa, a szép külső igazán ügyes belsőt takar.

13. történet

Cím: Édes jutalom
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: Breaking Dawn spoiler
Jellemzők: általános, romantikus
Választott szituáció/jelenet: Bella teljesen megtanulta vezérelni az erejét, így Edward már szabadon olvashat a gondolataiban.
Leírás: Breaking Dawn után játszódik. Renesmee szeretnivaló, édes kislány módjára szívességet kér anyjától, akinek először fogalma sincs, mit mondjon. Majd megérkezik a történet másik két szereplője, és a probléma rövid időn belül megoldódik. :)

2010. május 14., péntek

12. történet

Cím: Őrült és gyönyörű
Korhatár: 18
Figyelmeztetések:
szereplő halála, gyilkosság, erotikus tartalom, kínzás
Jellemzők: A szereplők hűek az eredeti karakterekhez. A történet talán itt-ott kissé durva, ezért kapott magas korhatárt, de ízlésesen fogalmaztam meg. Nem tartalmaz saját szereplőket, csak a Sagából már ismert karakterek vannak benne.
Választott szituáció/jelenet:Victoria megtervezi a bosszúját
Leírás:James halála után Victoria bosszút tervez Bella és a Cullenek ellen. A történet ennek a tervnek a megszületését és végrehajtását mondja el, Victoria szemszögéből.

11. történet

Cím: Alea iacta est*
Korhatár:  12
Figyelmeztetések: Midnight Sun spoiler
Jellemzők: Általános
Választott szituáció/jelenet: Alice víziója arról, hogy Bellával jó barátok lesznek
Leírás: Annak, aki olvasta a Midnight Sunt, ismerősek lehetnek a párbeszédek, hiszen onnan írtam ki őket. Azért kapta ezt a címet, mert Alice látomásai Belláról megváltoztathatatlanok.

2010. május 13., csütörtök

10. történet

Cím: Istent játszva
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Gyilkosság, valamint komor és komoly gondolatok életről, halálról, gyilkosságról.
Jellemzők: Dráma, sötét, angst.
Választott szituáció/jelenet: Edward egyszer fellázadt, elhagyta Carlisle-t és embert ölt.
Leírás: Edward már régóta érzi, hogy nem hisz igazán apja elveiben, és nem képes azt az életet élni, amit ő és Esme élnek. Sokáig rágódik a dolgokon, míg végül egy éjszaka olyasmit követ el, ami megadja a kezdő lökést számára, hogy új útra lépjen.

9. történet

Cím: Szabadság Szikrája
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: nincs
Jellemzők: drámai
Választott szituáció/jelenet: A quileute fiúk épp megtudták, hogy a Cullenek elköltöztek, és annyira vigadtak, hogy még örömtüzeket is gyújtottak.
Leírás: Paul szemszöge, arról, hogy milyen gondolataik lehetnek, hogy milyen lesz az életük a Cullenek távozásával járó változás után.

2010. május 12., szerda

8. történet

Cím: Nem a te hibád!
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: durva nyelvezet
Jellemzők: általános
Választott szituáció/jelenet: Amikor Jasper először beszél mindenkivel a balsikerű ajándékozás után.
Leírás: A New Moonban nagy szerepet játszik Bella szülinapi partija, és az ő szemszögéből meg is ismerhetjük a történetet. De vajon mi játszódott le Jasperben?

7. történet

Cím: Edward lelke
Korhatár:
nincs korhatár
Figyelmeztetések:
nincs figyelmeztetés
Jellemzők: általános
Választott szituáció/jelenet: Edwardhoz mindig is Alice állt legközelebb a családból, ők ketten értették meg legjobban egymást. (A kettejük kapcsolata még Bella előtt.)
Leírás: Edward, hosszú idő óta ismét hibát követett el, amelyen nem tud könnyen túl lépni. Gondolatival, önmarcangolásával elmenekül a világ szeme elől, ahová - képességének köszönhetően -, csak Alice tudja követni, aki pár éve csatlakozott a Cullen családhoz. Sikerülhet Alice-nek megváltoztatnia Edward nézőpontját és ráébresztenie, hogy ideje haza térnie?

2010. május 11., kedd

6. történet

Cím: A halhatatlan irigység/Rosalie visszaemlékezései
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: Breaking Dawn spoiler
Jellemzők: általános
Választott szituáció/jelenet: Rosalie kételyei és ellenérzései Bellával kapcsolatban
Leírás: Rosalie elgondolkozik Bellával való kapcsolatán. Egészen a kezdetekig visszaemlékszik, és sorra veszi a viszonyukat befolyásoló tényezőket, és eseményeket. A végén rájön, hogy bizony sokat változott a kapcsolat, ugyanakkor van olyan ami sohasem fog.

5. történet

Cím: Minden a feje tetejére áll...
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: nincs
Jellemzők: romantikus, humoros
Választott szituáció/jelenet: Jasper edzéseket tart az újszülöttek serege elleni felkészülés miatt
Leírás: A jelenet akkor játszódik, amikor már Bella megkérte Edwardot arra, hogy ne harcoljon a családjával, de még nem született meg közöttük az a bizonyos kompromisszum. Kicsit eltértem a megadott szitutól, de az is benne van! És persze a humoros oldaláról közelítettem meg a dolgokat. A sok harc közül én csak egy bizonyosat emeltem ki, de az előző edzéseket is felelevenítettem egy kicsit másképp... Remélem, hogy tetszeni fog!

2010. május 10., hétfő

4. történet

Cím: Majd Holnap…
Korhatár: 14
Figyelmeztetések:
nincs
Jellemzők: dráma
Választott szituáció/jelenet: A még ember Emmett esete a macival.

3. történet

Cím: Egy szórakoztató nyár Cullen-módra
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincsenek
Jellemzők: humoros, romantikus
Választott szituáció/jelenet: A New Moon elején Bella úgy fogalmaz, az volt élete legszebb nyara. Milyen is volt az első nyara a vámpírokkal?
Leírás: Szerinted majdnem mindenki elképzelte már, hogy mi történhetett Bella első forksi nyarán kedvenc vámpírjainkkal. Nos, itt az én verzióm egy könnyed, humorosnak szánt novella formájában. A jogok Stephenie Meyert illetik, semmiféle anyagi hasznom nincs. Jó olvasást!

2010. május 9., vasárnap

2. történet

Cím: A legokosabb Cullen 
Korhatár: 12 
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet 
Választott szituáció/jelenet: A mintadiák Cullenek. Sose tudtak olyat kérdezni a tanárok, amire ne tudták volna a tökéletes választ. 
Leírás: Egy szép napon Edward Cullennek mégsem jön össze a mintadiák szerep, ám vissza akarja szerezni az elveszett címét. Ezt Alice próbálja megakadályozni, kiderül, hogy sikerrel jár-e vagy sem. A mű végét csattanónak szántam.

1. történet

Cím: Egymásnak lettünk teremtve
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincsenek
Jellemzők:  Általános, Romantikus, Sötét
Választott szituáció/jelenet: Hogyan jött össze Alice és Jasper két évvel azelőtt, hogy csatlakoztak a Cullenekhez?
Leírás: Alice átváltoztatásával kezdődik a novella, és a vámpírlétéből ragad ki néhány jellegzetes pillanatot, egészen addig, míg nem találkozott Jasperrel. Ha kíváncsi vagy rá, hogy szerintem milyen volt Alice életében ez az időszak, és hogy találkoztak a ''Szőke herceggel'', ebben a rövidke történetben elolvashatod. A jogok teljes egészében Stephenie Meyeréi, nekem semmi anyagi hasznom nem származik a történetből, a benne szereplő karaktereket csupán felhasználtam magam és mások szórakoztatására.

FONTOS

Az anonimitás megőrzése érdekében ne feledjétek, hogy ha egy, a pályázatban részt vevő író szeretne véleményt fűzni egy történethez, akkor azt NE a saját nevén tegye. Mert akkor máris kiderül, hogy ki nem írta azt. Az oldalon lehetőség van regisztráció nélküli, névtelen hozzászóláshoz, kérlek Titeket, hogy használjátok azt.

2010. május 8., szombat

Lassan indul a menet

Sziasztok Twilighterek!

Elérkeztünk a pályázat talán legizgalmasabb szakaszához, holnaptól napi 2 történet fog felkerülni, mindig délután négykor. Nagyon szép és igényes művek születtek, amiket nem győzök eléggé köszönni, elvégre egy kihívást mindig azok éltetnek, akik részt vesznek benne.

Talán természetes velejárója a határidős dolgoknak, hogy most is voltak olyanok, akik végül nem adtak le művet. Ők a szabályzat értelmében automatikusan kiestek, s annyival kevesebb olvasnivalótok maradt, szám szerint 16 történet. Ezért az utolsónak szánt sztorik május 16-án (azaz vasárnap) kerülnek fel. Azután pedig megkezdődhet a szavazás, mely a május 17-én kezdődő, május 21-én éjfélig tartó időszakban esedékes (hétfő-péntek). Kezd sok lenni a dátum, de még mindig jövök eggyel, a legfontosabbal: AZ EREDMÉNYHIRDETÉS MÁJUS 22.

Persze a szavazás megkezdéséig is lehet megjegyzéseket és véleményeket fűzni a történetekhez, amikre az írók majd utólag válaszolnak, ha kiderült, kihez melyik tartozik.

Mindenki szavazhat, az írók is (természetesen önmagukra nem!), s az alábbi 4 kategóriában lesznek győztesek hirdetve:
  • Legjobb történet
  • Legjobban eltalált karakter
  • Legkönyvhűbb történet
  • Legjobban megvalósított szituáció
    A jelölések menetéről a későbbiek során bővebben is értesítelek Titeket, dátum szerinti emlékeztetővel egybefűzve. Annyi biztos, hogy a majdani szavazatokat e-mailben kell eljuttatnotok hozzám, továbbra is merengős regisztráció megadásával.
    Holnaptól pedig olvasásra fel!

    Luna

    2010. március 21., vasárnap

    A jelentkezés lejárt.

    Sziasztok!

    Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sokan, szám szerint 21-en jelentkeztetek, szép szerencsés szám. Úgy érzem, jó kis csapat gyűlt össze, név szerint:
    - AliceLicey
    - bridgetvree
    - Bube
    - Deliria
    - Drusilla
    - fanee
    - Fanycy
    - Heki003
    - Juju
    - Kijara
    - kykyke
    - Lucar
    - Menerwen
    - Nessieleelee
    - Nikcimaci
    - Piper
    - Spirit Bliss
    - Szylu
    - tori
    - Yyna
    - zsu200000

    2010. március 4., csütörtök

    TwilighT Pályázat - ismertető

    Sziasztok Twilighterek!

    Drachisszal készülőben van az oldalunk, ami csak és kizárólag a Twilight fanfictionök otthonául fog szolgálni, de addig is, mire tüchtig lesz, gondoltam a jó ráhangolódás nem árthat. Ugyanis hány és hány apró, pici momentum várja a könyvekben, hogy felfedezzék őket… egy-egy félvállról megemlített emlék, kapkodva összefoglalt esemény… Erre lenne hivatott ez a pályázat felhívni a figyelmet, és ezeknek a történéseknek a megírása a lényeg.